2013. december 31., kedd

Weöres Sándor: Újévi jókivánságok

Pulyka mellé, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.




2013. december 23., hétfő

Mentovics Éva: Szent karácsony éjjelén

Megszólal sok apró csengő.
Érces hangjuk lágyan zengő.
Azt zenélik minden ágon:
Karácsony van a Világon.

Szent karácsony éjjelén 
táncot jár a gyertyafény. 
Meghittség, és szeretet 
melengeti szívedet.


Devecsery László: Karácsonyi éjben

Hópelyhek lobognak
pihekönnyű szélben,
fehér lesz az erdő
karácsonyi éjben…

Fenyőfák indulnak,
díszeiket várják:
köszöntik az embert
és az ég királyát.

Világos az ablak,
arany szemmel néz rád,
felfénylő örömmel
hullanak a szikrák:

csillagszóró játszik,
szemek mosolyognak,
betlehemi éjben
pásztorok dalolnak.


2013. december 20., péntek

Tordai Jolán: Karácsony

Zúzmarától terhes ágat 
Ringat kint a téli szél 
Bent aranyló sugarával 
Világít a gyertyafény. 

Karácsonyi pompájában 
Áll a szobám asztalán 
Messzi hegyek zöld fenyője 
Csillagszórós csodafám. 

S az a fényes karácsonyfa 
Annyi mindent mond nekem 
Szeretetről, békességről 
Mesél e szép ünnepen.



Donászy Magda: Karácsony

Karácsonyfa, Karácsony, 
Ezüst dió zöld ágon. 
Csilingelő csengettyű, 
A fenyőfa gyönyörű.
Csillagszóró, gyertyafény, 
ég a fenyő ünnepén.


Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején

Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.
Tápászkodik, fölkel s jövet
fehér terveket szövöget.
Szórja, hinti, hol elhalad,
két marokkal a friss havat.
Fehéredik domb és lapály.
Olykor-olykor a tél megáll.

Gondos gazdaként széttekint,
aztán munkába fog megint.
Ahol kilátszik a vetés,
vet oda egy marokkal, és
mire a mi falunkba ér,
mögötte már minden fehér.
Egy kicsit még tipeg-topog,
befagyasztja a patakot.
Lepihen és a szürkület
csöndjében füstöt ereget.


2013. december 15., vasárnap

Mentovics Éva: Holnap karácsony lesz

Holnap már végre 
itt a karácsony,
hópelyhek ringnak 
zöld fenyőágon.

Bent a lakásban 
– száz csillag fénye…
boldogság csillan 
gyermek szemébe’.

Csillogó szép fa, 
sok szép ajándék,
itt a karácsony – 
rád vártunk már rég!


Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e? 

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született. 

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhítat
minden szívet átitat. 

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép. 

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született! 



Devecsery László: Csengettyűk szavával

Csengettyűk szavával
Karácsony csilingel
csengettyűk szavával...
Karácsony kopogtat
hóbundás kabátban;
meghitt meleg lobog
minden kis szobában.
Karácsonyfa hinti
mireánk a fényét,
adjon világunknak
hű, emberi békét!
Karácsony csilingel
csengettyűk szavával...



2013. december 14., szombat

Karácsonyi mondóka

Karácsonyi csengő vagyok,
csilingelek az ágon,
örüljetek, megérkezett
Télországból Karácsony.



Fésűs Éva: Álmodik a fenyőfácska

Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön.

Csillag röppen a hegyre,
gyertya lángja lobban,
dallal várják és örömmel
boldog otthonokban.

Legszebb álma mégis az, hogy
mindenki szívébe,
költözzék be szent karácsony
ünnepén a béke.



2013. december 13., péntek

Thalis Silvenier: Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon, 
Messzi túl a Képzelet-Határon, 
Van egy egészen piciny ország. 
Az a hely, ahol az álmokat írják. 

A szép álmokat zsákokba varrják, 
S aztán kis manók mind széjjelhordják. 
Viszik a világ minden részére, 
S belehintik az élők szemébe. 

Egy álommanó hozzád is elért. 
Leteszi zsákját, bedugja kezét 
És belemarkol a tündérporba, 
Hogy a csillámot szemedbe szórja. 

Csipetnyi manó, vajon hol lehet? 
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet. 
Óvatosan homlokodra lépked, 
S arcod simogatja. Ugye érzed? 

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja, 
S az álomport szemeidbe szórja. 
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket, 
És füledbe súgja: Álmodj szépeket! 



Hárs Ernő: Karácsony

Zsong a téli erdő, nagy a sürgés benne,
messze útra készül a fenyőfák ezre.

Beszórják a felhők őket puha hóval,
madarak díszítik szőlővel, dióval.

Őz és farkas ámul, mint szökik a lombra,
itt is, ott is , egy-egy kerekfejű gomba.

S miközben a gallyak csilingelve ingnak,
mindegyik facsúcsra alászáll egy csillag.

Így indul az erdő ezer fényű fája,
örömet szerezni szerte a világba.


Az egyetlen ajándék (Hárs László nyomán)

   Nem meséltem semmit magam, magamnak, magamról úgy, ahogy szoktam, mert azt vártam, hogy egészen beesteledjen, és Télapó becsöngessen az ajándékommal.
   - Ugye, anyu, nekem a Télapó hozza az ajándékot?
   - Ő, ő, persze hogy ő – bólogatott anyu.
   - Mindenkinek, Bucikám – erősítette meg anyu, és gyanakvó pillantást vetett rám. Nem értette, hogy mit akarok ezzel a faggatózással.
   - És mondd, anyu, őneki ki ad ajándékot?
   - Őneki? - értetlenkedett anyu. - Kinek, Bucikám?
   - Hát őneki. Télapónak.
   Anyu először elképedt. Aztán gondolkodóba esett.
   - Hát... úgy gondolom – töprengett magában -, úgy gondolom... erre egyes-egyedül ő maga tud felelni. Ha ugyan tud.
   Ekkor elhatároztam, hogy odamesélem hozzá magamat. És megkérdezem tőle ott a valaholban. És amint elhatároztam, máris mesélni kezdtem. Magam. Magamnak. Magamról.
   Én pedig hol voltam, hol nem voltam, máris a kerek erdőben voltam.
   A gyönyörűségesen csodálatos ezüstfehér kerek erdőben. Ezért hát hol voltam, hol nem voltam, ott maradtam, ahol voltam, és keresni kezdtem Télapót. Keresés közben még kiáltottam is:
   - Hol vagy, Télapó? Hol vagy...
   - Itt vagyok – mondta egyszer csak egy olyan igazi télapós hang, kedves is, meg dörmögős is, lágy is, meg egy kicsit reszelős is. - Pontosan itt vagyok.
   S csakugyan! Hol volt, hol nem volt, pontosan ott volt.
   Türelmetlenül topogott a hóban, megrezdült a szakálla, a jégcsapok csilingeltek, ezüstös jégpor-hópor szitált belőle. Ekkor megkérdeztem:
   - Mondd, Télapó, mindenkinek Te hozol ajándékot?
   - Mindenkinek hát. Ez tudnivaló.
   - Tudom is – mondtam. - Csak tőled magadtól akartam hallani. Hogy utána megkérdezhessem: mondd, kedves Télapó, neked ki ad ajándékot?
   - Nekem, azt kérded, Buci, hogy nekem? - csodálkozott.
   - Igen, neked. Tudni szeretném. Ez nagyon fontos.
   - Buci királyfi – suttogta halkan, meghatottan, és megsimogatta a fejemet -, tudd meg, hogy tőlem ezt még soha senki nem kérdezte meg. Te vagy az első. A legelső.
Szipogni kezdett, mire megkérdeztem tőle, hogy náthás-e. De azt felelte, méghozzá nagyon náthás hangon:
   - Deb vagyok dáthás, csak beghatódtab.
   - Szegény jó Télapó – mondtam -, igazán sajnállak, hogy te mindig csak adsz, és sohase kapsz.
   - Azért ne sajnálj! - mosolyodott el Télapó. - És ne is búsulj – mondta, mert látta, hogy egészen nekibúsultam magam a saját mesémen. - Mert igaz ugyan, hogy én mindig csak adok, de ajándékot adni jó.
   - De kapni is jó ám – világosítottam fel.
   - Tudod, mit kapsz tőlem, Télapó? Persze hogy nem tudod, de én elárulom. Van nekem egy Télapó-igézőm. Azt adom neked. Kell?
   - Az kell csak igazán! - ujjongott Télapó. - Itt van nálad? A zsebedben?
   - Nem, a fejemben – mondtam. És most neked adom.

Karácsonykor hull a hó,
hóban topog Télapó.
Nem látható-hallható,
zajtalan jár télapó.
Szakálla fagy, bajsza dér,
az üstöke zúzmara,
otthonunkba ő betér,
de nem marad ott soha.
Ajándékot ad nekem,
és elsuhan nesztelen.
Édes-kedves Télapó,
ajándékot adni jó.

   - És ez igazán az enyém? Egyedül az enyém? - kérdezte boldogan Télapó. Én intettem, hogy igazán, mire hálálkodni kezdett:
   - Köszönöm, Bucikám, ez a legszebb ajándék, amit életemben kaptam. Igaz, az egyetlen is. Köszönöm az egyetlen ajándékot. Ígérem, vigyázni fogok rá, mint a szemem fényére. Gyönyörű ajándék... Látod, már megint szipogok – mondta szemrehányóan -, mert már megint meghatódtam. De lehet, hogy csak nátha. Mindenesetre most már sietek. És te is siess haza, Buci királyfi, nehogy lekéssed a velem való otthoni találkozást.


Kányádi Sándor: Felleg hátán felleg

Felleg hátán felleg,
mendegélnek, mennek.
Északról le délnek
mennek, mendegélnek.

Délről napkeletnek,
onnan napnyugatnak,
térülnek, s már újra
északra vonulnak.

Elfödik a Napot,
este el a Holdat.
Ólmos esőt visznek,
porka havat hoznak.


Gazdag Erzsi: Hóember


Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van keze-lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.

Honnan jött, tán Alaszkából
vagy a déli-sarki tájról,
hol a jegesmedve él,
s télen-nyáron úr a tél?
Uramfia, ki ehet?
Mondjátok meg, gyerekek!
"Sem a Péter, sem a Pál,
egy hóember álldogál."

Cézár kutya sunyít, lapul.
Rá nem jönne, ki ez az úr.
Mert hogy úr, az bizonyos.
Olyan kövér, totyakos.
Tisztességgel megugatja.
Meg se billen a kalapja
a nagy úrnak. Rá se néz.
Hej, de bátor, de vitéz!

Cézár most már tiszteli;
borjúcsontot visz neki.
Az csak sután áll a hóban.
Nem hallgat az okos szóra.
Nem eszik, és nem beszél.
Szegény Cézár, jaj, de fél!

Szederfánkon ül a veréb.
Ő ismeri meg legelébb.
Könnye csordul, úgy nevet,
s nevetik a gyerekek.
"Ejnye, Cézár, hát nem
látod?
Hóember a barátod!
Ne félj tőle nem harap!


Görgey Gábor: Téli tó

Csípőre tett kézzel
tó partjára állnak,
kíváncsian nézelődnek
fehér hasú házak.

A csillogó parton
bámulnak a jégre,
s pöfékelnek barna füstöt
kéménycsücsörítve.

Szaladnak a tóra
csöpp gyerekek rajban,
a gubancos ördögbunda
mindegyiken rajt' van.

Visongatva csúsznak,
egymást lökik-vágják
sok nevetve tapogatja
pecsenyéje táját.

S a jég alól bámész
halak, békák, rákok
nézik, milyen jól mulatnak
fönn a fiúk, lányok!




Pálfalvi Nándor: Karácsony

Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe. 



2013. december 10., kedd

Visszajött a répa

   Igen nagy hó esett, a völgyeket, a hegyeket mind magas hó takarta. A nyuszinak elfogyott az ennivalója, útnak indult hát, hogy szerezzen valamit. Egyszer csak boldogan kiáltott fel a nyuszi:
   - Hohó! Két répát találtam!
   Megette az egyik répát. Maradt meg egy. Azt gondolta a nyuszi: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A csacsi otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem ezt a répát, hadd lakjék jól!"
   Szaladt a nyuszi a csacsi házához, hanem a csacsi nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a csacsi házában.
   Azért nem volt otthon a csacsi, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy nagy édes krumplit, örömmel hazavitte.
   Belépett csacsi a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?!"
A csacsi megette az édes krumplit, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A bárányka otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!"
   Szaladt a csacsi a bárányka házához, hanem a bárányka nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a bárányka házában.
   Azért nem volt otthon a bárányka, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy káposztát, örömmel vitte haza.
   Belépett a bárányka a házába, látta ám a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?"
A bárányka megette a káposztát, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. Az őzike otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki azt a répát, hadd lakjék jól!"
   Szaladt a bárányka az őzike házához, hanem az őzike nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta az őzike házában.
   Azért nem volt otthon az őzike, mert ő is ennivaló után járt. Talált is karalábét, örömmel hazavitte.
   Belépett az őzike a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?!"
Az őzike megette a karalábét, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A nyuszi otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!"
   Szaladt az őzike a nyuszi házához. Hanem a nyuszi mar jóllakott, és aludt édesen. Az őzike nem akarta felkelteni a nyuszit, letette a répát, s otthagyta.
   Felébredt a nyuszi, s nagyra nyitotta a szemét csodálkozásában.
   ,,Ejnye! Visszajött a répa! Nohát!" Gondolkozott egy keveset a nyuszi, s hamar kitalálta, hogy csak a barátai hozhatták neki ajándékba.



Zelk Zoltán: December

Az udvaron vaskalapú,
krumpliorrú hóember
hirdeti, hogy megérkezett
szélparipán December.

Az ajtóban, a küszöbön
lapul a házörző eb,
nem szereti ő sem a vad 
decemberi hideget.

Az ablakon cinke kopog:
"Jó emberek, jó napot,
nincs eleség az erdőben,
kérek egy pár falatot!"

Az ereszről csüng a jégcsap,
a háztető csupa dér - 
ha már itt van, azt se bánjuk,
majd elmegy megint a tél.




Tasnádi Varga Éva

Fehér fák, magas fák,
szánkó fut a havon át,
csengő cseng a ló nyakán,
megérkeztünk Marikám!
Vár bennünket nagymama,
édes almák illata,
kis kalács, nagy kalács, 
ezüstnyelű kalapács,
aranyszínű reszelő,
selyemből font keszkenő, 
dióbél, mogyoró,
szállingózik, hull a hó,
s most a tűz fellobog,
otthon vagyunk boldogok!


2013. december 5., csütörtök

Egérke piros szegélyes kék kabátja (Angol népmese)

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregapó, akinek volt egy fekete kutyája. Ez a kutya olyan picike volt, hogy öregapó elnevezte őt Egérkének. Egérke nagyon szeretett az erdőbe járni.
Szaglászni, vadászni.
   Egyik alkalommal, amikor az erdőben jártak, valami nagyon érdekes szag csapta meg Egérke szimatoló orrocskáját. Ment, ment az orra után és egyszer csak egy bokorhoz ért. A bokor alatt talált egy lyukat, ami egy alagútnak volt a nyílása. Egérke bebújt a lyukon át az alagútba és ment előre.
   Egyik lábát rakta a másik után. Ám egyszer csak valami az útját állta. Egy nyúlanyó! Egérke éktelen ugatásba kezdett, de a nyuszi meg sem mozdult. Csak mozgatta érdekesen a fülét és az orrát.
   - Hát Te miért nem szaladsz el előlem? - kérdezte Egérke. - Hogy kapjalak el, ha nem szaladsz el előlem?
   - Miért akarsz Te engem elkapni?- kérdezett vissza Nyúlanyó.
   - Hát, nem is tudom pontosan. De én úgy tudom, hogy a nyulak el szoktak futni a kutyák elől. Te nem félsz tőlem?
   - Nem! Tudod, te olyan picike vagy, hogy bármilyen hangosan is ugatsz, nem ijedek meg tőled.
Úgyhogy kérlek, hagyd abba ezt a csúnya lármázást és gyere inkább velem, megmutatom neked a kis nyuszijaimat!
   Így is lett. Nyúlanyó megfogta Egérke kezét és mentek előre az alagútban. Nemsokára megérkeztek Nyúlanyó házához. És valóban. Az egyik szobában, egy kis kosárkában ott aludt öt pici nyuszi.
   - Ugye milyen aranyos kis jószágok? - kérdezte Nyúlanyó. - Na, Egérke! Most már ismered a hozzánk vezető utat, gyere el hozzánk nyugodtan máskor is! - mondta barátságosan Nyúlanyó.
   Másnap reggel leesett az első hó. Öregapó nagyon féltette Egérkét. S, hogy nehogy megfázzon a nagy hidegben, ráadott Egérkére egy piros szegélyes, kék kabátot. Egérkét szúrta, szorította, csiklandozta a piros szegélyes, kék kabátka, de nem volt mit tenni, viselnie kellett. Öregapó közelebb húzódott a kandallóhoz, hogy megmelegedjen, Egérke pedig fogta magát, és pirosszegélyes kék kabátjában beszaladt az erdőbe. Meg sem állt egészen Nyúlanyó házáig.
   Mikor Nyúlanyó meglátta, felkiáltott:
   - Ó, egek! Milyen gyönyörű korcsolya ruha!
   - Csakhogy ez nem korcsolya ruha! - vakkantott mérgesen Egérke. - Hanem egy piros szegélyes, kék kabát! Ami szúr és szorít. Kérlek, segíts levenni rólam! Odaadnám takarónak a kisnyusziknak.
Nyúlanyó óvatosan levette Egérkéről a kabátot és betakarta vele az alvó nyuszikat. Nagyon meghatódott Egérke kedvességén.
   - Egérke! Kérlek! Gyere el hozzánk máskor is! - mondta, majd megpuszilta Egérke homlokát.
   Egérke boldogan szaladt haza. Útközben ugrándozott, ugatott és csaholt.
   Mikor Öregapó meglátta, megkérdezte tőle, hogy hová tűnt a piros szegélyes, kék kabátka, de
Egérke csak ugatott, ugrált boldogan. Öregapó pedig a mai napig azon gondolkodik, és nem érti, hogy hová tűnt Egérke piros szegélyes, kék kabátkája.

 (Átdolgozta: Rónay György)


Sarkady Sándor: Kérlelő

Fenyő ága
hósugárban,
mire vársz a
hófúvásban?

Hideg az a
kristálybunda,
gyere haza
kisházunkba.

Karácsonyfám
te lehetnél,
gyertyalángnál
melegednél. 



2013. december 3., kedd

Szepesi Attila: Télapó éneke

Hipp-hopp fut a szán,
siklik szaporán.
Dobrokol a havon
szélvész paripán. 

Hejhó ügyesen
vágtat tüzesen,
húzza a teli szánt
fénylő hegyeken. 

Hipp-hopp fut a szán
villám-paripán,
végtelen utakon
dobban szaporán. 



Tóth Anna: Télapó

Erdő szélén áll egy kunyhó,
Ezüstösen csillogó,
Öreg bácsi lakik benne,
Úgy hívják, hogy Télapó.

Sürög-forog reggel óta,
Várják már a gyerekek,
Zsákjában van ajándéka,
Szívében a szeretet.

Alkonyatkor csilingelve
Útnak indul szánkóján,
Ablakokban kis cipőcskék
Tündökölnek, bárhol jár.

Hogyha alszol,
s ajándékot Visz neked a Télapó,
Betakar, mert ágyacskádról
Lecsúszott a takaró...

Osvát Erzsébet: Mennyi apró télapó!

Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak,
elevenek,
izgő-mozgó
hóemberek.
Nagykabátjuk
csupa hó.
Honnan e sok
télapó?

Kik ezek,
Mik ezek
az apróka
Télapóka - emberek?
Óvodások mennek sorban,
záporozó, habos hóban.


2013. december 1., vasárnap

Grimm: A suszter manói

Volt egyszer egy suszter, értette a mesterségét, szorgalmasan dolgozott.
Hogy, hogy nem, a végén mégis úgy tönkrement, hogy nem maradt egyebe, mint egyetlen pár cipőre való bőre.
Abból este kiszabta a cipőt, hogy majd másnap elkészíti; tiszta volt a lelkiismerete, nem sokat emésztette magát a jövendőn, gondolta, majd lesz valahogy, tisztességes ember csak nem pusztul éhen; lefeküdt, és békességgel elaludt.
Másnap jó korán fölkelt, és neki akart ülni a munkájának; hát ott áll készen az asztalán a pár cipő. A suszter ámult-bámult, nem tudta, mit szóljon a dologhoz. Kezébe vette a cipőt, alaposan végignézte, minden varrást, minden szögelést apróra megszemlélt; nem volt azon semmi hiba, nincs az a mestermunka, amelyik különb lehetett volna.
Hamarosan vevő is jött. Nagyon megtetszett neki a cipő. Fölpróbálta: éppen ráillett a lábára.
- Mintha csak nekem készítették volna! - mondta örvendezve, és mert úgy találta, a suszter keveset kér érte, valamivel többet adott az áránál: pontosan annyit, hogy éppen két párra való bőr tellett ki belőle. A
suszter este ezeket is szépen kiszabta.
"A többi munkát majd megcsinálom holnap reggel - gondolta -, ráérek a dolgomtól."
De mire másnap fölkelt, készen állt két pár cipő, neki a kisujját sem kellett megmozdítania. Vevő is akadt mind a kettőre, jól megfizettek értük, s a suszter a pénzen most már négy párra való bőrt vásárolhatott.
Harmadnap reggel azt a négy pár cipőt is készen találta. S így ment ez tovább napról napra, hétről hétre. Amit este kiszabott, az reggelre elkészült. A cipész hamarosan tisztes jövedelemre tett szert, és megint jómódú ember lett belőle.
Karácsony táján egy este szokása szerint ismét kiszabta a másnapi cipőkhöz a bőrt, aztán - mielőtt lefeküdtek - azt mondta a feleségének:
- Hallod-e, lelkem, mi lenne, ha ma éjszaka fönnmaradnánk, és meglesnénk, ki az, aki ilyen szorgalmasan segít nekünk a műhelyünkben?
Az asszony ráállt a dologra, hiszen maga is sokat töprengett már rajta, csak hát, nem mert előhozakodni vele az urának. Mécsest gyújtott, és föltette a szekrény tetejére, aztán elbújtak a sarokban. Onnét figyelték, hogy lesz, mi lesz.
Mikor a toronyban éjfélt ütött az óra, egyszer csak valami kaparászást, topogást, izgést-mozgást hallottak; az ajtó egyarasznyira kinyílt, és két kedves kis manó surrant a szobába. Se szó, se beszéd, odaültek a suszter asztalkájához, fogták a kiszabott bőröket, és munkához láttak. Olyan fürgén, olyan ügyesen dolgoztak, parányi kis ujjukkal olyan szaporán varrtak, tűztek, hogy a suszter azt sem tudta, hová legyen ámulatában.
A manók addig egy szempillantásra sem hagyták abba a munkát, míg a cipők el nem készültek, és fényesre pucolva ott nem sorakoztak az asztalka mellett. Akkor egyet füttyentettek, s illa berek! - eltűntek.
Másnap reggel azt mondta a suszterné asszony:
- Meg kell hálálnunk ezeknek a manóknak, hogy jómódba juttattak minket. Pucéron szaladgálnak az istenadták, még jó, hogy meg nem fagynak! Tudod, mit? Varrok nekik ingecskét, kabátkát, mellényt, nadrágot, kötök nekik harisnyát is, te meg csinálj mindegyiknek egy pár szép kis cipőt!
Egész nap ezen dolgoztak; az asszony kezében szaporán járt a kötőtű, csattogott az olló, készültek a kis ruhák, az ember meg a székén kuporgott, és kalapált, szögelt, forgatta a kaptafát, míg a kis cipőket meg nem csinálta. Este aztán a kiszabott bőr helyett az ajándékokat rakták oda az asztalra; szépen elrendeztek mindent, elbújtak a sarokban, és kíváncsian lesték, mit szólnak majd a manók.
Azok szokás szerint pontban éjfélkor meg is jelentek, és tüstént dologhoz akartak látni. Hanem ahogy az asztalra esett a pillantásuk, lecsapták a szerszámaikat és azt sem tudták, mihez kapjanak, mit simogassanak, minek örvendezzenek. Egykettőre bebújtak a kis ruhákba, felhúzták a kis cipőt, füttyentgettek, rikkantgattak, egyszerre csak cincogva nótázni kezdtek:

"Ugye, milyen csinos fiúk vagyunk?
Többet bizony nem is suszterkodunk!"

- énekelték; körültáncolták az asztalt, szökdécseltek, ugrándoztak, végül aztán kiperdültek a szobából.
Nem is jöttek vissza soha többet. A suszternak pedig élete végéig jól ment a sora, mindig volt munkája, és minden sikerült neki, amihez csak hozzákezdett.


Pataki Edit: Várunk Mikulás!

Nézz csak ide, Mikulás!
Itt ez a sok óvodás.
Csupa jó gyereket látsz.
Kinek járna itt virgács?

Itt mindenki szót fogad,
nem bántja a másikat,
nem húzgálja a haját,
nem duzzog, mert nem szidják,
nem veszekszik, nem verekszik,
csúnyán sohase beszél,
nem száguld itt, mint a szél,
egyedül is megmosakszik,
szólni se kell, fogat mos,
feleselni se szokott,
ruháját is rendben tartja,
kiscipőjét megtisztítja,
szobájában takarít,
teríteni is segít.

Itt ez a sok óvodás,
csupa jó gyereket látsz.
Kinek járna itt virgács?
Jutalmat hozz, Mikulás!