2013. október 29., kedd

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is, 
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi, kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.



Weöres Sándor: Galagonya


Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.
Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.
Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.




Galambos Bernadett: Öreg Szél

Ablakomból hallgatom: az
öreg Szél mesél.
Elmondja, hogy hogyan sír-rí 
százezer levél.

Szeretnének még maradni
ott az ághegyen,
de ez a szél - pajkos, öreg -
csak-csak nem pihen!

Azt susogja a fák felett 
- itt bent hallgatom -:
„Hamarosan itt lesz a tél,
hideg lesz nagyon! 

Minden levél bújjon össze,
Avar-puha ágy! 
Melegítse a fák alját,
mint a jó anyák!

Az ablakomból hallgatom,
hogyan fúj a szél.
Fáj a szívem, szomorkodik:
Lassan itt a tél.



2013. október 23., szerda

Csoóri Sándor: Dióbél bácsi

Ki lakik a 

dióhéjban?- 

Nem lakhat ott bárki, 

csak Dióbél bácsi. 

Ha rácsapsz a dióhéjra, 

kinyílik a csontkapuja, 

és cammogva előmászik 

vén Dióbél bácsi - 

csak a szádat 

tátsd ki!

Hamm!



Fésűs Éva: A sündisznócska

Tegnap korán esteledett ,

Sündisznócska ágyat vetett ,

Ágyat vetett az avarba ,

Kicsinyeit betakarta.


Fújhat a szél szakadatlan ,

Melenget a puha paplan .

Jó meleg a földi fészek ,

Aludjatok kis tüskések.



Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,

gesztenyefa levelét.

Mintha megtaláltam volna

egy óriás tenyerét. 


Ha az arcom elé tartom,

látom, nagyobb, mint az arcom.

Ha a fejem fölé teszem,látom,

nagyobb, mint a fejem. 


Hogyha eső cseperegne,

nem bánnám, hogy csepereg,

az óriás nappal-éjjel

óriási tenyerével

befödné a fejemet.




2013. október 12., szombat

Osvát Erzsébet: Az akaratos falevél

SSSSS- fúj az őszi szél 
Miért vagy a fán kislevél? 
Testvérkéd már lehullt rég, 
Jön a fagy, a hó, a jég! 

Könyörög a falevél: 
Hagy itt engem őszi szél
Fatetején úr vagyok 
Kikacagom a fagyot. 

Jött a fagy, a hó, a jég, 
Didereg az falevél,
Húgom! Bátyám! Merre vagy? 
A földön is fáj a fagy?,

Felelik a levelek: 
Átalusszuk a telet, 
Összebújni jaj de jó! 
Hull ránk puha takaró.

Lelkendezve földre száll 
Húga, Bátyja várja már, 
Alszik a sok falevél,
S nem érzik, hogy itt a tél.


Kányádi Sándor: Veréb

Hipp-hopp
itt vagyok,
azt eszem,
amit kapok.
Ha nem kapok:
csip-csirip!
koldulgatok
egy kicsit:
morzsát, maradék
kenyeret,
megrakom jól a
begyemet. 


Csukás István: Dalocska

Csengő szól: gingalló
Röppenj már pillangó.
Pillangó messze jár,
Volt-nincs nyár, vége már.

Züm-züm-züm, zúg a szél,
Táncol a falevél,
Züm-züm-züm, ez a szél,
Egy reggel itt a tél.




2013. október 1., kedd

Zelk Zoltán: Őszi mese

    Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
     – Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! 
     A falevél erre sírva fakadt. 
     – Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne! 
     A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
     Nem baj, ha meghalok – gondolta –  úgysem ér már semmit az életem. 
     De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
     – Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
     De a falevél bizony nem tudta.
     Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
     – Ott van a kismadár – ujjongott a falevél, – akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
     Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
     – Menjünk utánuk – könyörgött a falevél.
     A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
     – Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.



Barabás Éva: Szilvásgombóc

 Kabátot akart a szilva.
 Tudta, ez neki sincs tiltva.
 Töprengett, hol vegyen,
 hogy szép és jó legyen?
 Hopp! megvan!- gondolta,
 s bebújt egy gombócba. 



Papp Márta: Ősz-apóka

Ősz apóka köpönyege
Hej, de tarka-barka
Úgy látszik, hogy sárga,
Piros falevélből varrta.

Tarka-barka köpenyének
Sok a zsebe, ránca.
Hull a dió, hull az alma,
Ha köpenyét rázza.

Szereti is ősz apókát
A sok apró gyerek.
Gyümölcsöt ad a
Lehullott falevelek helyett.